Szakmai önéletrajz

1979-ben az érettségi után kezdtem dolgozni a Magyar Filmgyártó Vállalatnál. Hosszú évekig Kármentő Éva, később Sellő Hajnal asszisztense voltam, s olyan rendezők filmjeiben dolgozhattam a kezük alá mint András Ferenc, Bacsó Péter, Böszörményi Géza, Gábor Pál, Gát György, Gyarmathy Lívia, Huszárik Zoltán, Kézdi-Kovács Zsolt, Mészáros Márta, Sándor Pál, Sára Sándor, Szurdi Miklós.
1988-ban végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola vágó szakán. 1993-ban, mivel a rendszerváltás teljesen szétzilálta és bizonytalanná tette a szakmát, elmentem a Műszertechnika oktatási intézetébe számítástechnikát tanulni. Ugyan nem lettem informatikus, de munkám során a mai napig jó hasznát veszem az ott megszerzett alapismereteimnek. Nagyjából erre az időre tehető az első non-lineáris audio és video editáló rendszerek megjelenése Magyarországon. Először ProToos-on kezdtem el dolgozni szinkronvágóként, majd az elsők között tanultam meg AVID-en vágni.
Professzionális szinten dolgozom AVID rendszereken (PC és Macintosh platformon is), Media100-on, FinalCutPro-n és Adobe Peremiere-en. Önálló vágói munkák mellett technikusi munkákra is szoktam szerződni.

 

Filmográfia

Technikusi munkák

1994. A kis Romulusz 1-6. (tv sorozat, video)
r.: Bacsó Péter   v.: Kármentő Éva  gy.: Cinema-Film Kft.
1994. Megint tanú (játékfilm, 35mm film)
r.: Bacsó Péter  v.: Kármentő Éva  gy.: Cinema-Film Kft.

1995. Pisztcia (tvfilm, video)
r.: Zsombolyai János  v.: Sellő Hajnal  gy.: Cinema-Film Kft.

1997. Balekok és banditák (játékfilm, 35mm film)
r.: Bacsó Péter  v.: Kármentő Éva  gy.: Cinema-Film Kft.
2001. Hamvadó cigarettavég (játékfilm, 35mm film)
r.: Bacsó Péter   v.: Kármentő Éva  gy.: Cinema-Film Kft.
2002. A Szent Lőrinc folyó lazacai (játákfilm, 35mm film)
r.: András Ferenc  v.: Sellő Hajnal  gy.: Cinema-Film Kft.
2003. Vagabond (játékfilm, 35mm film)
r.: Szomjas György  v.: Kornis Anna  gy.: RF produkció
2005. Sorstalanság (játékfilm, 35mm film)
r.: Koltai Lajos  v.: Sellő Hajnal   gy.: EuroArts, Magic Media, MMKA, MTV, Mitteldutseher Rundfunk, Renegade Films
2007. Tavasz, nyár, ősz (tv-játék, video)
r.: Molnár György  v.: Sellő Hajnal   gy.: Mythberg Films Kft

 

Vágói munkák

1994. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (tv film, video, Avid)
r.: Balikó Tamás   gy.: MTV Pécs
1994. Minden úgy van, ahogy van (kisjátékfilm, 35mm film, Avid)
r.: Sára Júlia  gy.: Stúdió I., TMA Film
1996. Bébiszitterek (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Cinema-Film Kft.
1996. És csupa alázat – Pilinszky portré (dokumentumfilm, video, Sony9000)
r.: Szakács Sára  gy.: Cinema-Film Kft.
1996. Apa győz (kisjátékfilm, 35mm film, Steinbeck vágóasztal)
r.: Sára Júlia  gy.: TMA Film, FMS
1997. Maalstroom (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Forgács Péter  gy.: Lumen Film Amsterdam
1997. Csermanek csókja (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Forgács Péter  gy.: Quality Pictures
1997. Fény a rácsokon 1-3. (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Szakács Sára  gy.: Cinema-Film Kft.
1997. Nagykorúság (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Cinema-Film Kft.
1998. Országalma (játékfilm, 35mm film, Avid)
r.: Pálos György  gy.: Közgáz Vizuális Brigád
1998. Ismeretlen férfi képmása (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Szikora János  gy.: Cinema-Film Kft.
1998. A dunai exodus (dokumentumfilm, video, Media100)
r.: Forgács Péter  gy.: Lumen Film Amsterdam
1998. Gyermekjátékok (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Fórum Film Alapítvány
1999. Angelos Film (dokumentumfilm, video, Media100)
r.: Forgács Péter  gy.: Lumen Film Amsterdam
1999. Félválófél (televíziós kisjátékfilm, video, FAST601)
r.: Sára Júlia  gy.: Magic Media
2000. XX. századi sámán – Molnár István (portréfilm, video, Avid)
r.: dr. Kiss Gabriella  gy.: Táncfórum
2000. Miért sipolt a macskakő? (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Fórum Film Alapítvány
2000. A kis utazás (játékfilm, 35mm film, Avid)
r.: Buzás Mihály  gy.: Zsebcselek Csoport, Közgáz Vizuális Brigád
2001. Feri és az édes élet (játékfilm, 35mm film, Avid)
r.: Czabán György  gy.: Közgáz Vizuális Brigád
2001. Bibó breviárium (dokumentumfilm, 35mm, Media100)
r.: Forgács Péter  gy.: ForCreation
2001. Egérút (játékfilm, 35mm, FinalCut Pro & Avid)
r.: Sára Júlia  gy.: Neuropa Film
2001. Córesz (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Groó Diana  gy.: Cinema-Film Kft.
2002. A püspök kertje (dokumentumfilm, video, Media100)
r.: Forgács Péter  gy.: ForCreation
2002. Kiutazása közérdeket sért (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: 1956-os Intézet, National Film Board of Canada
2002. Bűn volt a szó (dokumentumfilm, video, Adobe Premiere)
r.: András Ferenc  gy.: Duna TV
2002. Matematikus történetek 1-4. (portréfilm sorozat, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Presidents Production
2002. Találkozás a végtelennel: Bolyai János (ismeretterjesztő film, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Presidents Production
2003. A Corvin-lánc díjazottjai 1-4. (portréfilm sorozat, video, Avid)
r.: Havas Péter  gy.: Cinema-Film Kft.
2003. Rózsa utca (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.:1956-os Intézet
2004. Revans (táncfilm, video, Avid)
ExperiDance Produkció
r.: Kárpáthy Mariann  gy.:Cinema-Film Kft.
2004. Herzl (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.:1956-os Intézet,  TTV of Israel
2005. A kistolmács (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Fórum Film Alapítvány
2005. A fekete kutya (dokumentumfilm, video, FinalCut Pro)
r.: Forgács Péter  gy.: Lumen Film Amsterdam
2005. A NÉKOSZ legenda (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.:1956-os Intézet,
2006. Sztornó (játékfilm, 35mm film, Avid)
r.: Pálos György  gy.: Közgáz Vizuális Brigád
2006. Előttem az élet (dokumentumfilm, video, Avid)
r.: Groó Diana  gy: Inforg Studio, Filmpartners
2006. Zsidónegyed - Pest zsidó arca 1-5. (tv sorozat, video, Avid)
r.: Ocsenás Tamás  gy: Euromenta Trade Kft
2007. Fészekrakók (dokumentumfilm, video, Avid)
(társvágó: Mógor Ágnes és Völler Ágnes)
r.: Dobóczy Balázs  
gy.: Ariel International
2007. Nagyvárosi mesék – Darvas Ferenc (portréfilm, video, Avid)
r.: Pataki Éva  gy.: Fórum Film Alapítvány
2007. Született lúzer, 7 epizód (8 részes kisjátékfilm sorozat, video, Avid)
r.: Szirmai Márton, Tóth Barna, Bartos Péter  gy.: HBO

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
firefox
© digiwork, 2007-2008